A vizeletkiválasztó és –elvezető rendszer anatómiája és élettana
A vese (ren) páros, bab alakú szerv, amely a hátsó hasfalon a gerinc két oldalán, az utolsó háti és az első kettő ágyéki csigolya magasságában, a hashártya mögötti térben helyezkedik el. A vesét három tok veszi körül: legbelül helyezkedik el a veseállomány tulajdonképpeni tokja, a rostos tok (capsula fibrosa). Ezt kívülről a zsíros tok (capsula adiposa) veszi körül, majd legkívül található a vesepólya (fascia renalis).
A vesét ellátó erek (veseverőér- és gyűjtőér), idegek, illetve a húgyvezeték a vesekapun keresztül lépnek be, illetve ki a veséből.
 
A vesén belül kétféle állományt különböztetünk meg: kéregállományt és velőállományt. A vese működési egységeiből (nephron) egy vesében közel másfél millió található. Ezen funkcionális egységkiskelyhekbe (calyx minor), innen a nagykelyhekbe (calyx maior), innen a vesemedence üregébe (pyelon) jut, majd a vesekapun át a húgyvezetékbe (ureter) vezetődik el.

A vese működési egysége (nephron) a következő részekből áll: érgomolyag (glomerulus), az eret körülvevő féligáteresztő tok (Bowman-tok), melyen keresztül a víz, ásványi- és méreganyagok szűrése történik, továbbá a vesecsatornácskák (tubulus), melyekben tovább folyik a vizelet koncentrálása, és a szervezet szükségleteinek megfelelően a végleges vizelet kialakítása. A vesék szerepe, hogy kiürítsék a szervezetben feleslegessé vált vizet és benne oldható anyagokat (sók és anyagcseretermékek).A vizeletkiválasztás során a vese a rajta átfolyó vérmennyiségből (kb. a perctérfogat 20-25 %-a) készíti az ún. elsődleges vizeletet, melynek napi mennyisége kb. 160-180 l. Ennek kb. 99 %-a a vesecsatornácskákból visszaszívódik. A végleges vizelet napi mennyisége széles határok között változhat, átlagosan 1-1,5 l. A vizelet mennyiségét és összetételét befolyásolja a folyadékbevitel, a szervezet folyadékszükséglete, a munkavégzés és bizonyos betegségek. A veséknek azonban nem csak kiválasztó, hanem hormonális, belső elválasztású mirigyműködése is van: a vöröscsontvelőben vörösvértestképzést serkentő hormont (erythropoetin), a vérnyomást szabályozó és a vesék só- és vízvisszaszívását fokozó hormont (renin) és a csontanyagcserét szabályozó, a csontokba a kalcium beépülését segítő hormont (aktív D-vitamin) termel.

A húgyvezeték kb. 30 cm hosszú, és 5 mm vastag, nyálkahártyával bélelt izmos falú cső. Hasüregi és kismedencei szakaszát különböztetjük meg. A vizeletet a veséből a húgyhólyagba (vesica urinaria) vezeti el. A húgyhólyagba ferdén szájadzik bele, mely a hólyagban uralkodó nagyobb nyomás mellett is szelepszerűen zárat képezve megakadályozza a vizeletnek a húgyvezetékekbe való visszaáramlását.
 
A húgyhólyag izmos falú, nyálkahártyával bélelt tömlő, mely a folyamatosan képződő vizeletből 300-350 ml-t képes befogadni, ezen túl további telődése vizelési ingert okoz. Elülső részén, a húgyhólyag legmélyebb pontján indul el a húgycső (urethra), mely más anatómia lefutást mutat nőben és férfiban. Nőben kb. 3-4 cm hosszú, közel egyenes lefutású, férfiben mintegy 20 cm hosszú, álló testhelyzetben lecsüngő hímvessző esetén S alakban görbült nyálkahártyával bélelt cső, mely. Nőben a medencefenék izomzatán keresztül nyílik a külvilág felé, férfiban átfúrja a dülmirigyet, a medencefenék izomzatát, majd végül felülről belép a hímvesszőbe.

További információkat talál az egészséges életmódról, anatómiáról, élettanról, betegségekről, vizsgálati módszerekről a "Cikkek/Rovatok" címszó alatt.

Térítési és szolgáltatási díjainkat megtalálja az "Árak" címszó alatt.

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne egyeztetni, kérjük hívja rendelőnket, ahol készséggel állunk rendelkezésére!






Oszd meg másokkal is!

További tájékoztatók


De Quervain szindróma

A De Quervain szindróma az orsócsont (radius) nyúlványának (pocessus styloideus) fájdalma, melyet a hüvelykujjat mozgató izmok inainak a megvastagodása kísér. A fájdalom fokozódik ezen izmok megfeszítésekor (pl. teáskanna megemelésekor). A De ...

Egy kis anatómia - Nemi szervek

A női nemi szervek anatómiája és élettana   A méhkürt vagy petevezeték (tuba uterina) kb. 10-13 cm hosszúságú, csillószőrös nyálkahártyával bélelt, izmos falú cső, a méh üregét köti össze a petefészek felső ...

Schlatter-Osgood szindróma

A sípcsont dudorán (tuberositas tibiae) kialakuló porcgyulladás (apophysitis). A térd elülső-alsó része fájdalmas, fizikai megerőltetéskor fokozódnak a panaszok. A gyulladásos dudor láthatólag kiáll, tapintással nyomásérzékeny. Szakorvosi teendők Panaszokat vagy tüneteket csak úgy szabad, ...

Rotátor köpeny sérülés, szakadás

A rotátorköpeny a vállban helyezkedik el, izmokból és ínszalagokból épül fel, amelyek a felkarcsontot (humerus) összekötik a lapockacsonttal (scapula). A vállízületet körülvevő izmok (m.supraspinatus, m.infraspinatus, m.subscapularis, m.teres minor) inas tapadása ...

Sarkantyú

A sarkantyú (exostosis calcanei) a sarokcsont belső, teherviselő dudorának csontkinövése. A csontkinövések valószínűleg úgy keletkeznek, hogy a talpi izombőnye (plantaris fascia) vongálja, irritálja a sarokcsont csonthártyáját. A talpi izombőnye (fascia) ...

Gerinc funkcionális és statikai vizsgálat

A SpinalMouse®, egy kifinomult elektronikus mérőeszköz, melyet a gerinc függőleges irányú pozíciójának és mozgásának meghatározására fejlesztettek ki. Más e területen alkalmazott technikához viszonyítva a SpinalMouse® különlegessége a pontosságban, az objektivitásban és ...

Bejelentkezés
Bejelentkezés: Hétfő-péntek: 08:00-20:00

Szombat-vasárnap: zárva
Munkaszüneti napokon, ünnepnapokon és szombatra eső munkanapokon is zárva tartunk!
III. kerület Csobánka tér 6.
XI. Prielle Kornélia u. 19/F
XI. Prielle Kornélia u. 19/F