Az emberi testben több, mint 80 ízületi tömlő (bursa) található, melyek elsősorban az ínszalagok között (subtendinosus), az inak és a szalagok, valamint a csontos kiemelkedések felett csúszó inak alatt helyezkednek el. Másik részük a bőr alatt (subcutan), a bőr és a csontok között, az izom és a csontok között (submuscularis) helyezkednek el.


Leggyakrabban trauma, megerőltetés, köszvény, rheumatoid arthritis, bakteriális fertőzés okozza, néha azonban semmilyen speciális tevékenységgel nem hozható összefüggésbe.

A fájdalom mellett mozgáskorlátozottság, nyomásérzékenység, duzzanat is jelentkezhet.

 

Szakorvosi teendők

 

Panaszokat vagy tüneteket csak úgy szabad, és lehet érdemben kezelni, ha tudjuk azoknak a kiváltó okát.

Ezért fontos, hogy a fenti panaszok esetén mindig forduljunk szakorvoshoz, ahol a megfelelő kivizsgálást követően (panaszok és tünetek elemzése, értékelése, általános orvosi és neurológiai fizikális vizsgálat, laboratóriumi vizsgálatok, képalkotó diagnosztikai vizsgálatok, röntgen, CT, MRI, kiegészítő vizsgálatok) személyre szabottan lehet a megfelelő kezelést összeállítani. Az első lépés mindig a megfelelő fájdalomcsillapítás, melynek vannak gyógyszeres és nem gyógyszeres lehetőségei. A tüneti kezelésen túl rendelkezünk oki kezelésekkel is, melyek az alapbetegségtől függenek. Fontos a megfelelő életmód kialakítása, az optimális testsúly beállítása, rendszeres és megfelelő testmozgás végzése. Manapság számos olyan, nem műtéti terápiás lehetőség biztosított, amellyel a panaszok és a tünetek megszüntethetőek és az alapbetegség is kezelhető.

Centro-Medical Szakorvosi Magánrendelő

Rendelőnk egyik fő profilja a mozgásszervi betegségek gyors és szakszerű kivizsgálása és kezelése. Számos olyan terápiás eljárással rendelkezünk (melyekről részletesen olvashat honlapunkon), melyek kombinációjával, nem műtéti módszerekkel jól kezelhetőek az ilyen állapotok.

További információkat talál az egészséges életmódról, anatómiáról, élettanról, betegségekről, vizsgálati módszerekről a "Cikkek/Rovatok" címszó alatt.

Térítési és szolgáltatási díjainkat megtalálja az "Árak" címszó alatt.

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne egyeztetni, kérjük hívja rendelőnket, ahol készséggel állunk rendelkezésére!






Oszd meg másokkal is!

További tájékoztatók


Ganglion

A ganglion többrekeszes tömlő, amely leginkább a csuklótájékon fordul elő. A ganglion az ízületi üreggel vagy ínhüvellyel közlekedhet. A ganglion tapintással sima felszínű folyadékot tartalmazó elváltozás észlelhető. Fájdalmat, illetve helyi idegi ...

A háti gerinc betegségei

  További információkat talál az egészséges életmódról, anatómiáról, élettanról, betegségekről, vizsgálati módszerekről a "Cikkek/Rovatok" címszó alatt.   Térítési és szolgáltatási díjainkat megtalálja az "Árak" címszó alatt. Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne egyeztetni, kérjük ...

Ínhüvelygyulladás

Az  ínhüvelyek gyulladása (tendovaginitis, tenosynovitis), melyet leggyakrabban túlerőltetés, túlzott rendszeres igénybevétel vált ki, azonban néha semmilyen speciális tevékenységgel nem hozható összefüggésbe. Leggyakrabban a kéz ujjhajlító és a hüvelykujjmozgató inak érintettek. A fájdalom ...

Teniszkönyök

Az alkar (a csukló és az ujjak) feszítő izmainak, vagy a tapadásukhoz (a felkarcsont külső részéhez közeli) inas szakasz túlerőltetése következtében kialakuló teniszkönyök (epicondylitis lateralis) a könyök külső részén jelentkező ...

Idült mozgásszervi eredetű fájdalmak kezelése

A fájdalom szubjektív érzésminőség, amely legtöbbször valamilyen aktuális szövet- vagy szervkárosodás tüneteként, egyszersmind a védekezés első jeleként jelenik meg. A fájdalom kettős jelenség:     - érzékelés (élettani, diszkriminatív összetevő) túlnyomórészt objektív folyamat: az ...

Csigolya elcsúszás

A csigolya elcsúszás vagy spondylolisthesis során az egyik csigolya előrecsúszik a másik felett. Lehet veleszületett fejlődési zavar (congenitalis dysplasia) következménye, de degeneratív gerincbetegség következtében is kialakulhat. Leggyakrabban az ágyéki 5. csigolya ...

Bejelentkezés
Bejelentkezés: Hétfő - vasárnap: 08:00-20:00

Hétvégén kizárólag időpont kérésre van lehetőség, rendelés és tájékoztatás nincs!
III. kerület Csobánka tér 6.
XI. Prielle Kornélia u. 19/F